Az adventi koszorún hamarosan meggyújtjuk a következő gyertyát, közelebb kerülve ezzel legmeghittebb ünnepünkhöz, a karácsonyhoz. A legtöbbeknek ez az év legszebb időszaka, amikor találkozik és együtt van a család.
Az egyedül élő, magányos idős emberek azonban másképpen élik meg ezt (is). Vásárosnaményban 1978-ban hozták létre az ő felkarolásukra a sokáig a Rákóczi Ferenc út 48. szám alatt működött Idősek Napközi Otthonát. Bár az intézmény neve és helye már megváltozott, kulturális rendezvények, szervezett programok tették és teszik azóta is színesebbé a lakók napjait.
Az otthon vezetőjének az Eötvös József Általános Iskolával való egyeztetése alapján a diákok akkoriban és később is gyakran kedveskedtek számukra műsorokkal, például karácsony közeledtével is. 1990 decemberében a 2. d osztály tanulói látogattak el hozzájuk, akik az egykor az egész Kárpát-medencében elterjedt és kedvelt népszokást, a betlehemezést elevenítették fel.
A műsor szereplői 1990-ben. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
Alakul a Múzeum apparátusa. File Dóra későbbi tárlatvezető (első sor, balról a második) és Kiss Renáta későbbi történész (második sor, balról az első). (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
Diákként osztálytársaimmal a Molnár Károlyné Marika néni és Boda Istvánné Jutka néni által betanított műsorban Jézus születésének történetét jelenítettük meg. Az ismert karácsonyi énekek mellett nem hiányozhatott a betlehemet szimbolizáló templom és a nagyothalló, idős pásztor, aki szándékosan félreértette a pásztorok vagy az angyalok szavait.
Szereplők a betlehemmel. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
A szépkorúak meglátogatása különleges élmény volt számunkra. Szeretettel készültünk, ők pedig szeretettel fogadtak minket. A régi idők szokását felidéző betlehemes műsorunkat – amely talán emlékeztette őket gyermekkorukra is – meghatottan és mosolyogva nézték. Előadásunkkal igyekeztünk szebbé és meghittebbé tenni számukra az ünnepvárást. Az együtt töltött idő öröm volt mindenkinek, őket felüdítve mi magunk is felüdültünk.
Az otthon dolgozói köszönetképpen házi készítésű süteményekkel és üdítővel vendégeltek meg minket. A műsor és a finomságok mellett a feldíszített fenyőfa is hozzájárult az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
Idősek a karácsonyfával. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
Egy évvel később az iskola idősebb tanulói keresték fel az otthon lakóit, hogy örömet szerezzenek az ottaniaknak. Karácsonyra hangoló műsorukat dalokkal és versekkel színesítették.
A műsor egyik pillanata 1991-ben. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
Előadásukban megelevenedtek a Betlehemben történt események is, így feltűnt a jászol mellett Mária, József, a három király, az angyalok és természetesen a pásztorok is megjelentek.
Szereplők a jászol mellett. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
A Gazdag Gyuláné által készített fényképek az ünnepi műsor mellett Pótor Imréné Beregszászi Erzsébet református lelkipásztor szolgálatát is megörökítették, akinek igehirdetésével a karácsony szelleme átjárhatta a lakók lelkét.
Tiszteletes asszony igét hirdet. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
A digitalizálás a kezdetétől fogva fontos szerepet tölt be a múzeumok számára a kulturális örökségeink védelme, megőrzése, valamint azok továbbadása szempontjából. Az ezen folyamat során keletkező digitális anyagok kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik a munkát, mivel nem kell attól tartani, hogy a tárgy akár mozgatás, akár a vele történő munka folyamán megsérülne. Ezzel együtt a muzeológusnak is kényelmesebb a laptop előtt ülve dolgozni, mint a tárgyat megkeresni és az irodába vinni.
Ötszáz kicsi kéz dagasztotta a kenyértésztát a Beregi Múzeumban. Ez nem valamiféle rekordkísérlet, hanem az Eötvös József Általános Iskola csaknem 250 alsó tagozatos tanulója a Kukuca a kemencéből elnevezésű múzeumpedagógiai foglalkozásunkon, amin a diákok a Cimbora Gyermekközösség támogatásával osztályonként vehettek részt.
A „kenyérsütésre” érkező gyerekek beregi keresztszemessel hímzett kötényekben álltak konyhára és izgatottan a fa dagasztótál elé... Vajon mi sül ki ebből?
December hatodika a gyerekek számára egyet jelent a Mikulás érkezésével, aki ajándékokat hoz számukra. A felnőttek többsége tudja, hogy kitalált alakja a később szentté avatott Miklós kis-ázsiai püspökre vezethető vissza, aki a hagyomány szerint többször is segítette a gyermekeket, családokat. A kicsik megajándékozása és Miklós napja sem véletlenül esik hatodikára, a legenda szerint ugyanis a püspök azon a napon hunyt el.
A Mikulás által való ajándékozásnak megvoltak a magyar népies hagyományai is. Leginkább a Dunántúlon és a magyarok által lakott területek északi részén alakult ki az úgynevezett Mikulás-járás. A beöltözött Mikulás kíséretével együtt olyan házakba tért be, ahol gyerekek is laktak. Vizsgáztatta és imádkoztatta őket, majd viselkedésük és tudásuk szerint jutalmazta, vagy a kíséretében lévő krampusszal/ördöggel virgáccsal fenyítette őket.
Mi köze egymáshoz a popcornnak, a bioüzemanyagnak, a szarvasmarha-takarmánynak és az angyalkának a karácsonyfa tetején? A közös nevező a kukorica, más néven tengeri. Vagy málé. Vagy törökbúza.
Ez a növény ha nem is száz, de sok oldalát megmutatta már, évszázadok óta részét képezi az emberi környezetnek, táplálkozásnak.
A közép-amerikai indiánok szent növényként tisztelték, hiszen létük függött a „napmagtól”, ahogy ők nevezték. A 15-16. században tengeri úton került Európába, a 17. században Magyarországra is. Először dísznövényként tekintettek rá, majd fokozatosan vált termése emberi élelemmé, valamint termése és levele állati takarmánnyá. És még sok minden mássá…
„...Nem csak maga a tojás, hanem annak hagyományos díszítése is kifejezi a tavaszi újjáéledést és annak örömét. (...) Készítőjük nem a maga rajzoló művészetét adja, hanem a természettől készen kapott formát varázsolja rá a húsvéti tojásra. A legkorábban megjelenő zöld levélkék, bürökfélék, petrezselyem, salátaboglárka levélkék nyomata kerül rá a tojásra.” Írta 1978-ban Csiszár Árpád a leveles hímes tojásokról.
A viaszos technikát így jegyezte le: „...A gondosan megmosott nyers tojásra olvadt viasszal írnak mintákat. Az írás kicével történik. (…) Virágokat rajzolnak a tojásra. Gyakori a tulipán, a boglárkaszerű virág, de sokszor csak rozmaring ág sikeredik. (…) Sokszor monogramot, évszámot, vagy nevet, a készítő keresztnevét, vagy annak a fiúnak a keresztnevét, akinek a tojást szánta. Sokszor írják rá, hogy »Emlék«” Egyebek mellett ezeket jegyezte le a húsvéti hímesekről múzeumunk alapítója.
Az alábbi videó pedig segítséget nyújt azoknak, akik kipróbálnák a hagyományosan készülő hímes tojásokat az itt található minták alapján.
A múzeumi raktárakban lassan 6 évtizede gyűlő műtárgyak előbb vagy utóbb szinte kivétel nélkül a fényképezőgép elé kerülnek. Ennek több oka is van. A tárgyak dokumentálásán és a Digitális Múzeum fejlesztésén túl egy prózai ok: a kíváncsiság. Hogy mik vannak?
Folytatjuk írásunkat, amelyben Vásárosnamény történetének régi decemberi eseményeiből szemezgetünk.
Az előző bejegyzésben már olvashattak arról, hogy településünk történetében fontos volt az 1904 decemberében megnyitott Nyíregyháza-Vásárosnamény és az 1905-ben átadott Nagykároly-Csap vasútvonal. Hajdan is előfordult, hogy a leesett nagyobb mennyiségű hó fennakadást okozott a vasúti közlekedésben. 1925 decemberében néhány nappal karácsony előtt nagy szélvihar miatt hóakadály alakult ki és elakadtak a vonatok, a reggeli szerelvények a megyeszékhely és Vásárosnamény között sem tudtak közlekedni. Az erős északi szél megnehezítette a pályák megtisztítását és bizonytalanná tette az akadályok elhárítását.
December az év talán leginkább várt hónapja. Az adventi készülődés és lecsendesülés ideje ez, amikor lelkünk mellett a természet is lelassul. Településünk történetében azonban több társadalmi, közigazgatási, kulturális és egyéb esemény éppen karácsony havában történt.
A Bereg – ahogy arról régészeti kiállításunk is tanúskodik – ősidők óta lakott terület, így múzeumunk az elmúlt lassan hat évtized alatt számos, gyűjtőterületünkről előkerült lelettel gazdagodott. Viszont az 1980-ban a Beregi Múzeumba kerülő régészeti lelet, amely az akkori szovjet határnál, a Csaronda-patak töltéséből vagy a Lónyához tartozó Bagolyszállásról került elő, valószínűleg a megtalálókat (leszámítva a kutyát, ami a földből kikaparta) és a muzeológusokat is gondolkodóba ejtette.
A korábban elindított, Vásárosnamény régi épületeit és az esetlegesen hozzájuk köthető személyeket bemutató sorozat folytatásában is településünk első patikaházáról és annak gyógyszerészeiről olvashatnak. A témáról – amely ezzel a résszel lezárásra kerül – igen gazdag anyag áll rendelkezésünkre, különösen p. Buday Ferenc gyógyszerészről.
„…erős veszedelmes orvosságokat, de kivált mérget […] sem magam ki nem adok, se kiadatni nem engedek.” (egy 1801-es gyógyszerészi eskü szövege – részlet)
Előző írásomban elindított, Vásárosnamény régi épületeit és az esetlegesen hozzájuk köthető személyeket bemutató sorozat folytatásában is településünk első patikaházáról és annak gyógyszerészeiről olvashatnak. A témáról ugyanis igen gazdag anyag áll rendelkezésünkre.
A Beregi Múzeum mindig fontosnak tartotta a helytörténet kutatását, anyagának bővítését és publikálását. Ennek apropóján sorozatot indítunk, melynek révén Vásárosnamény lakói jobban megismerhetik városunk régi épületeit és az esetlegesen hozzájuk köthető személyeket.
1986 novembere lehetett. Borongós, hűvös őszi nap, olyan amikor az embernek az orrát sincs kedve kidugni az otthonából. Így volt ezzel ezen a délutánon Csiszár Árpád is, a Beregi Múzeum alapítója és egykori igazgatója. Ott ült az öreg napjaira berendezett társasházi lakásának nappalijában és úgy döntött, hogy a délutáni sétát másnapra halasztja.
2002-ben kerülök a Beregi Múzeum munkatársi csapatába, eleinte félállásban. Ekkor még a múzeumban dolgozik a legendás múzeumalapító Csiszár Árpád két lánya is. Az idősebb etnográfusi kutatómunkája mellett ekkor még az intézmény igazgatásáért is felelős, a kisebbik a múzeum mindennapi teendőin felül textil-szakrestaurátor.
Ha megkérdezzük az embereket, mi jut eszükbe május utolsó vasárnapjával kapcsolatban, a legtöbben szinte rögtön a gyermekeket és a Nemzetközi Gyermeknapot említik. 1924 óta azonban május utolsó vasárnapja az emlékezésről is szól, ekkor tartják ugyanis a Magyar Hősök Emlékünnepét. Bár 2001 óta újra hivatalos ünnep, nincs benne igazán a köztudatban.
Nem is lehetne máshol. Pedig ami látszik: néhány csenevész fa, sár, meg az út. Az út, amely olyan keskeny, hogy éppen elég. Elég annak a forgalomnak, ami van akkor. És elég ahhoz is, hogy gödör legyen benne. Zökkenőmentesen simul bele a sárba, szinte egybefolyik vele.
A többi a ködbe vész. Beregben vagyunk. Máshonnan (fentről) nézve: a világ vége éppen.
Évek óta foglalkozunk a Múzeum archív fotó-gyűjteményének digitalizálásával. Előbb jött a fotókartonok – vagyis azon lapok, melyeken a fényképen kívül rajta vannak a leltári adatok: készítés helye, időpontja, témája, készítő neve stb. – nyers szkennelése és rendszerezése. Majd a leltári adatok bevitele digitális táblázatba. Aztán meg az igazán jó sok munka: a hiányzó kartonok, fotók keresése, no meg a javítás, ellenőrzés. (Ezekről sokat tudna mesélni Szász Csaba kolléga és Tóthné File Dóra kartársnő...)
A vásárosnaményi embert különleges kapcsolat fűzi a mai várost keresztül szelő folyójához, a Tiszához. Évszázadokon keresztül alakította, formálta és meghatározta a naményiak és a környékbeliek életét, életterét, munkáját és szokásait. Életet, élelmet és munkát adott, olykor azonban pusztított is.
A muzeológus emlékeket őriz. Úgy is mondhatnánk, hogy emlékekkel foglalkozó specialista. A lelkünk is emlékeket őriz. Múzeumlátogatás alkalmával aktiválódhatnak a személyes emlékek, de ez a muzeológussal is megtörténhet munka közben.
Virág, emlék, tavasz
Vannak olyan reggelek, amikor hiába minden előrelátás, előző napi készület, az ovis gyerekünkkel való elindulás megvalósíthatatlannak tűnik. Ez történt velem is egy tavaszi reggelen.
A lelkész-muzeológus Csiszár Árpád utolsó éveit már tejesen vakon, második feleségével élte le Vásárosnaményban, egy társasházi lakásban. Ragaszkodott a mindennapi rutinjához: korán kelés, reggeli gyógytea, mozgás, múzeum és kávé.
2007 óta március 23-án a lengyel-magyar barátság napját ünnepeljük. A két nép történelmi és kulturális kapcsolata több évszázadra nyúlik vissza, elég csak az Árpád-házra (pl. I. (Nagy) Lajos két lányát, Máriát, majd Jadwiga néven Hedviget a magyar mellett lengyel királynővé is választották), a Piast-házra, Károly Róbertre, a Jagelló-házra, Báthory Istvánra és a magyar pálos rend częstochowai jelenlétére gondolnunk.
Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharcban a mai Vásárosnamény egykori lakosai közül többen is aktív szerepet vállaltak. Blogbejegyzésünkben az ő – érdekes momentumokat sem nélkülöző – életüket mutatjuk be, hogy emlékük és tevékenységük ne merüljön feledésbe.
A hideg téli idő ellenére Vásárosnaményban mindig történik valami. Nem volt ez máshogy régen sem. Lássunk hát néhány téli eseményt városunk történetéből!
Folytatjuk korábbi blogbejegyzésünket, amelyben ezúttal az Eötvös család köznemesi ágának leszármazottairól tudhatnak meg érdekes dolgokat, akik a településünkön ma is látható Eötvös-kúriában éltek.
Kevés olyan személy van Vásárosnaményban, aki ne hallott volna az Eötvös családról, különösen vásárosnaményi báró Eötvös Józsefről, vagy fiáról, vásárosnaményi báró Eötvös Lorándról. Az idő kerekét visszaforgatva érdekes dolgokat tudhatunk meg a családról és leszármazottaikról!
Baráth Margit, a múzeumalapító Csiszár Árpád első munkatársa már a múzeum indulásakor nélkülözhetetlen szerepet töltött be. Míg a múzeumigazgató biciklijén gyűjtőúton volt vagy gépelte az adattári anyagot, vagy akár levelezett a szakma legjobbjaival, addig ő tartotta rendben a múzeum kiállítását, fogadta a látogatókat és rendbe szedte az újonnan bekerült tárgyakat.
Tanulmányi útra kerekedett fel a Beregi Múzeum csapata szeptember 4-én: meglátogatta a Debreceni Református Kollégium Múzeumát, ahol a szíves vendéglátás után Dr. Gáborjáni Szabó Botond igazgató és Dr. Keczán Mariann igazgatóhelyettes mutatta be a több száz éves hagyománnyal rendelkező kollégium múzeumának értékes gyűjteményét.
A koronavírus-járvány ellenére elmondható, hogy Vásárosnaményban mindig történik valami. Nyáron is, s nem volt ez máshogy régen sem. Lássunk hát néhány nyári eseményt városunk történetéből!
Folytatjuk a naményi fabrika történetét bemutató írásunkat.
1949 októberében a dolgozók Palócz Sándornét választották meg a hivatal élére. A Nyíregyházán fermentált dohány 50-60 kilós bálákban érkezett vissza Vásárosnaményba, amelyet az exportálásig itt tároltak és gondoztak. „Jobb a dohány aromája, ha a dohány néhány évig érik. Van itt 1954-ben és 1955-ben fermentált dohány is.” – mesélte 1959-ben. Az alkalmazottak a válogatásnál vizsgálták a dohány minőségét, nedvességtartalmát és aromáját is. Ennek köszönhetően egyre kevesebb bálára került rá a „selejt” felirat.
Kiállításaink – három hónapnyi kényszerszünet után – a napokban újranyitottak, de ez idő alatt a Beregi Múzeumban nem állt meg az élet. Sőt, alkalom nyílt olyan munkák alaposabb, elmélyültebb elvégzésére, ami „szezonban” könnyen felaprózódhat vagy tovább tolódhat. A veszélyhelyzet ideje alatt a kollégák – irodában, raktárban vagy home office-ban – kutattak, időszaki kiállítást terveztek és készítettek elő, blogoltak, digitalizáltak, népművészetet éltettek, műtárgyakat konzerváltak, karbantartottak, vagy épp játékra hívták a netezőket.
Így került szem elé a több évtizede a múzeum könyvtárában lapuló diakép-gyűjteményünk is, ami felvételeivel önálló forrásanyagot jelent a múzeumi munkához. Ezek a keretezett kis diafilmek megjelenésükkel és tartalmukkal is egy korszakra emlékeztetnek. Abból az időből valók, amikor az adattárolás egyik módja volt a diapozitív film és a prezentáció legmodernebb formájának számított a diavetítés.
Egy település életében nagy jelentőséggel bír a közbiztonság, amelynek biztosítására, megőrzésére mindig szükség van, hiánya társadalmi és gazdasági feszültségeket gerjeszt. Régen a városokban a rendőrség, a községekben és a falvakban pedig az 1881-ben felállított Magyar Királyi Csendőrség ügyelt a közbiztonságra.
Vásárosnamény a XX. század elején kezdett el igazán fejlődni és terjeszkedni. Ekkor épült a község főterén lévő egykori piactér körüli épületek nagy része, amelyek többsége ma is áll. Egy hajdan szép, díszes épületet azonban már csak régi fotókon és képeslapokon láthatunk: a Korona szállodát.
Alig van olyan vár a Kárpát-medencében, amelyhez a néphit ne kötne valamiféle titkos alagutat, s ne alakult volna ki hozzájuk kapcsolódó alagút-monda, legenda vagy szóbeszéd. Megyénkben és Vásárosnaményban sincs ez másképpen.
VÁSÁROSNAMÉNY Jó ütemben halad az építkezés a település észak-keleti részén található kiemelkedésen, amit a helyiek máris „Kastélydomb" névre kereszteltek. Hogy miért, arról az építtetőt, Lónyay Lászlót kérdeztük.
Nagy a sürgés-forgás a Lónyay-család birtokán, hiszen a kőmívesek, ácsmesterek keze nyomán emelkednek a falak, és formálódik a mai magyar barokk ízlésnek megfelelő úrilak, amelynek kigondolója és építtetője, a földbirtokos Lónyay László szakított egy kis időt lapunknak.
Ha az említett épület megtehetné, sok érdekes információt osztana meg velünk, amelyek egy részéről a helyi lakosok többsége nem biztos, hogy tud. Az építőiről, külső és belső átépítéseiről, a naményi egyházközségről, annak harangozójáról, vagy éppen arról, hogy közel 110 évvel ezelőtt egy végzetes baleset helyszínéül is szolgált.
Ez a húsvét más lesz, mint amit megszokhattunk, hiszen húsvét másodnapján legfeljebb az otthon maradó családok férfitagjaitól várhatják a locsolóverset és a kölnivizet a lányok és asszonyok. Nekik szántuk az alábbi kis videónkat az otthon elkészíthető, hagyományos beregi hímes tojásokról, amit az apák, férjek és fiak remélhetőleg nagyobb örömmel fogadnak majd, mint a hímes tojások modern formáit.
Vásárosnaményban már sok híres ember megfordult. Ki hosszabb, ki rövidebb időre. Van akiről tudjuk, hogy mikor és mi célból kereste fel a beregi települést, van akiről csak sejtjük, vagy közvetett „bizonyítékok” alapján feltételezzük az ittlétét. Van egy jeles személyiség, akiről egészen biztosan és pontosan tudjuk, hogy mikor járt Naményban, mennyi időt töltött el itt. Sőt: pontosan ismerjük azt az épületet is, ahol megszállt. Annál is inkább, mert ez a „ház” jelenleg is áll!
Az ismeretlen dolgokkal való első találkozás általában félelmet kelt az emberekben. Természetes és érthető ez a reakció a betegségek esetében is, s a régi korok emberei sem éreztek máshogy. De legyen szó egyszeri, vagy visszatérő betegségről, minden korszakban sikerült azt megszüntetni vagy visszaszorítani!
VásárosnaményTegnapelőtt, július 16-a éjszakáján városunkba érkezett Franciscus Rákóczy, más néven II. Rákóczi Ferenc fejedelem. Sűrű elfoglaltságai között kérdeztük és megtudtuk, hogy az ország jövőjét illető nagy tervei vannak...
Hogy kerülnek ragacsos gyerekkezek a múzeumba? Mit keresnek az öntőmunkások a műtárgyak között? Most akkor szék vagy nem szék a szuszék? Hogy lehet egy várostörténeti előadás két kilométer hosszú?
A válaszokat múzeumi foglalkozásaink adják, melyeket megújult kínálatunkban keresgélhetnek az érdeklődők. Különböző témák, tantárgyak szerint óvodáskortól nyugdíjaskorig ajánljuk múzeumi óráinkat, melyeknek „tartalmát” a játékos aktivitást, a kézügyességet, az izmokat vagy az érzékszerveket több irányból megmozgató elemekbe építve adjuk át, hogy élménnyé váljon a múzeum gyűjteményének megismerése. Ezeket a foglalkozásokat most korcsoport, témakör és foglalkozástípus szerint tettünk kereshetővé Múzeumpedagógiai kínálatunkban.
Nem titok: a Beregi Múzeumban a hagyományos kenyérsütés eszközeinek és receptjének megismeréséhez ugyanúgy hozzátartozik a tésztától ragacsos gyerekkéz, mint a frissen kisült kenyérlángos ínycsiklandó illata és íze.
A vasöntés rejtelmeit sem lenne elég megérteni anélkül, hogy maguk a tanulók ne állnának öntőmunkásnak. De a Tomcsányi-kastély pincéjében a Kerámia-látványraktár felfedezéséhez is az agyagozáson és a „tárlatvezetővé” váláson keresztül vezet az út. A várostörténeti sétán a résztvevőkkel nyakunkba vesszük Namény utcáit, és a régi idők játékainak (a mocsárjáró, a medvetalp, a gólyaláb, stb.) megismerése csak a kastélypark füvében esve-kelve válik élménnyé.
Kínálatunk felfedezését nem csak pedagógusoknak ajánljuk.
Vásárosnaményban egykor fontos szórakozási lehetőség volt télen a korcsolyázás, amit a korcsolyázók és a nézőközönség egyaránt élvezett!
Idős vásárosnaményi lakosok elmondása szerint a tél a 20. század első felében általában november végén kezdődött, amikor hódara hullott és fagyossá vált az időjárás. December első hetében aztán leesett az első, 5-10 centiméteres hó, amelynek vastagsága karácsonyra elérhette az 1-1,5 métert is, ami akkoriban gyakran előfordult és különlegesen szép volt.
Nemrég szomorú évfordulóra emlékezett országunk. 20 évvel ezelőtt, 2000. február 1-jén 15 órakor mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfém-tartalmú szennyvíz érte el a romániai Nagybánya felől Csengernél az országhatárt.
Kabáczy Szilárd festménye a Beregi Múzeumban a cianid szennyezésről (2000)
Ökológiai katasztrófák szerencsére ritkán sújtják folyóvizeinket, árvizek azonban sokkal gyakrabban fordulnak elő. A Tisza melletti Gergelyiugornya és a korábban a Szamos folyó közelében fekvő Vitka lakosságát sokszor veszélyeztették és károsították árvizek.
Nem volt ez máshogy 1912 februárjában sem. Az akkori beszámolókból tudjuk, hogy a veszély azzal kezdődött, hogy Vásárosnaménynál a Tisza jege 8-10 méter magasra feltorlódott és felfogta a Szamos jegét. A Tiszán levonuló jeges ár a folyó Ugornya felőli partján lévő úgynevezett „Füzes”-en károkat okozott, ahol az óriás vastagságú jég a nagyobb fákat maga alá temette. Az áradás tövestől kicsavarta a fákat, és az állatok sem voltak biztonságban, mert azokat is elragadta. A víz a híres vásárosnaményi kereskedőcsalád egyik tagjának, Mandel Emánuel „nagyobb kazal szénáját is hátára vette, de sikerült megmenteni, cölöpöket vertek le és dróttal bekötözték.” A lakosság attól tartott, hogy az árvíz a vetésben is kárt fog tenni, azt gyökerestől kimossa és nem lesz mit aratni. Akkor Ugornyán és Gergelyiben nem volt olyan nagy a kár. A Szamos-menti falvak (köztük Panyola) már korántsem voltak ilyen szerencsések. Az ottani települések pusztulását hallva a helybeli lakosok így imádkoztak: „Uram, őrizz tűztől, víztől!"
Filepné Kiss Renáta
Nagy árvíz 1940-ben, részlet Kismadáról (Gergelyiugornya)
Ha hagyományápolásra gondolunk, akkor legtöbbször egy régi szokás elemeit próbáljuk a mai környezetbe beemelni úgy, hogy az színesítse, kiegészítse mindennapjainkat. Ilyen az, amikor egy vödör hideg víz helyett kölnivel megyünk locsolkodni, vagy ha egy rég nem használt kenyeres zsák keresztszemmel hímzett mintáját varrjuk az otthoni díszpárnánkra.
A Magyar-Kazah Baráti Társaság jelen lévő tagjai nevében örömmel jártuk végig a Tomcsányi-kastély és a Máthé-kúriát. Köszönjük a nyitvatartási időn kívüli vendéglátást és részletes tárlatvezetést. További sok sikert és mosolygós látogatót kívánunk!
Varga Nándor
elnök
Köszönöm, hogy itt lehettem újra és gyönyörködhettem a csodás beregi keresztszemes kézimunkákban, vaskályhákban, a képeken látott templomok szószékkoronáiban.
Tisztelettel, Székely Judit
Nagyon tetszett a kiállítás és köszönjük szépen a szakszerű, komoly élményt jelentő tárlatvezetést.
Az első napok benyomása alapján úgy tűnik nagyon jó döntés volt a részünkről ellátogatni az ország keleti csücskébe. Kedves emberekkel, szívélyes fogadtatással találkoztunk. Itt a múzeumban is. Gratulálunk a kiállításokhoz. Valóban gazdag ízelítőt kaptunk a táj múltjáról. Köszönjük a tárlatvezetőnknek a kapott információkat és kedves kalauzolást.
Morvai Marina
Nagyon, de nagyon tetszett a kiállítás. Máskor is jövök.
☺♥
Visszatekintés a múltra, régi emlékek, tárgyak megmentése, röviden, tömören. Egy nagyszerű kiállítást láthattunk, köszönjük a nagyszerű emléket, egy budapesti ifjú pár.
Nagy árvíz 1940-ben, részlet Kismadáról (Gergelyiugornya)
