„A dohányfüst valamilyen jótékony ködfátylat borít a világra; a pillanatok köznapi mámora ez a keserű boldogság és feledkezés […]”

(Márai Sándor)

Nem sok olyan növény létezett a történelem során, amely értékesebb és megosztóbb lett volna, mint a dohány. Az európai dohánytermesztés több mint 500 éves múltra tekint vissza. Az Amerikából származó növényt a spanyol felfedezők által ismerte meg a nyugati civilizáció, majd eljutott keletre és északra is. A XVI. század végén már Magyarország legtávolabbi részein is éltek vele. A Habsburgok magánkertjében dísznövényként kezdték el termeszteni. A dohányzás idővel mindenütt a társadalmi élet fontos részévé, majd egyik legfontosabb szükségletévé vált.

Európában a dohányzás pipázás alakjában, egyéni vagy társas kedvtelésként honosodott meg és terjedt el. A pipadohány kezelése, a kellemes keverékek összeállítása elsősorban a férfiak szórakozása és szenvedélye volt. A pipázásnak és a dohány kezelésének több kelléke is volt, például a leveles dohány apróra vágására szolgáló, kerettel ellátott deszkalapból és rászerelt késből álló dohányvágó, vagy a vágott dohány tárolására szolgáló dohányzacskó.


Dohányvágó és kostökből készült dohányzacskó
(Forrás: Beregi Múzeum)

Magyarországon 1851-ig szabad volt a dohánytermesztés, amellyel elsősorban a kisbirtokosok foglalkoztak. 1851. március 1-jével azonban bevezették a dohány egyedárúságát (monopóliumát), amelynek értelmében tilos volt dohányt az országba behozni vagy azon átszállítani, illetve termelni és előállítani. Az 1867. évi kiegyezést követően létrejött a magyar dohányjövedék, így a dohányt csak a kincstár részére, kivitelre, illetve saját használatra lehetett előállítani. Folyamatosan nőtt iránta a kereslet, s ezzel párhuzamosan a dohánytermesztésre alkalmas területek és a dohánygyárak száma is.

A dohány termesztőktől való felvásárlása a dohánybeváltó hivatalokon keresztül történt. Lehoczky Tivadar néprajzkutató, régész és történész 1881-1882-ben megjelent Bereg vármegye monográfiája című munkájában Vásárosnaménnyal kapcsolatban többek között ezt írta: „A város nyugati részét a Lónyayak kényelmes tornácos lakása s a dohánybeváltó hivatal épületei díszítik.” Régi leírások szerint 1862-ben már üzemelt a hivatal és fabrikának, vagyis gyárnak hívták. Ez volt a település első, állami tulajdonban lévő ipari üzeme.

Építésének pontos időpontját nem tudjuk, de az biztos, hogy 1853 előtt épült. A Debrecen Nagyváradi Értesítő nevű hetilap 1853. június 12-ei számából ugyanis megtudhatjuk, hogy a császári királyi dohánygyári főigazgatóság nagyobb összeggel járult hozzá, hogy a vásárosnaményi hivatal épületein építéseket, igazításokat és helyreállításokat (kőműves, asztalos, lakatos, kovács, festő, üveges, köteles és öntöttvas munkákat) végezhessenek. Ennek kivitelezésére a főigazgatóság árlejtési hirdetményt tett közzé, vagyis olyan nyilvános árverést hirdetett meg, ahol a munkát az a vállalkozó nyerte el, aki az elvégzendő munkákért egyben vagy külön-külön a legkevesebb összeget kérte. Az árverésre 1853. június 15-én reggel 10 órakor került sor a helyi hivatal irodájában.

Létrejöttében igen fontos tényező volt, hogy Vásárosnamény térségében nagymértékű dohánytermesztés folyt. 1890-ben Nyíregyházán is megszervezték a Magyar Királyi Dohánybeváltási Felügyelőséget, s ettől kezdve a nyíregyházi, nyírbátori, kisvárdai, vásárosnaményi és nagytárkányi hivatalok már nem a debreceni felügyelőség hatáskörébe tartoztak.

1904-ben megépült a Nyíregyháza-Vásárosnamény helyi érdekű vasút, amely hozzájárult Vásárosnamény fejlődéséhez és a két település közvetlen kapcsolatba került egymással. Ettől kezdve az itteni dohánybeváltó hivatal teljes készletét már nem Kisvárdán keresztül, hanem Vásárosnaményból közvetlen felrakodással szállították Nyíregyházára. Ennek megkönnyítésére 1905-ben megépítették a dohánybeváltótól a vasútállomásig tartó iparvágányt, amely ma is látható.

A dohánytermesztés sok család számára jelentett biztos megélhetést és munkát, amely márciustól-márciusig tartott. Amikor lesimították az utolsó dohányleveleket, már vetették a palántának való magot. A termesztést pajtaépítési akciókkal az állam is támogatta. A XX. század elejétől a környező falvakból sok férfi és nő idénymunkásként dolgozott a helyi dohánybeváltóban, vagyis nem alkalmazták őket folyamatosan.

A dohányt azonban nemcsak termesztették, hanem csempészték is. A Vásárosnaményhoz közeli Ópályi határában két komádi lakost, Berki Istvánt és feleségét Varga Krisztinát a mátészalkai csendőrök 1910. december 28-án a község határában dohánycsempészésen érték. Mindkettőjüket letartóztatták és a náluk talált közel 27 kilogramm dohányt elkobozták.

Az első világháborút megelőző években hat dohánybeváltó felügyelőség, 36 dohánybeváltó hivatal és 22 dohánygyár működött Magyarországon. 1915-ben Bereg vármegyében 36 településen termesztettek dohányt, amelyekből Beregsurány, Csaroda, Gergelyi, Tarpa, Tákos, Tiszaadony, Tiszaszalka, Tiszavid, Ugornya, Vámosatya és Vásárosnamény a mai ország területén helyezkedett el.

A XX. század első éveiben és a két világháború között korszerűsítették településünk dohánybeváltó hivatalát. 1901 és 1909 között 84.379 korona értékben az alábbi fejlesztések valósultak meg: a hivatal kezelői lakásában 2 darab új cserépkályhát állítottak fel, átalakították az I. számú dohányraktárat, 1 fúrt kutat létesítettek, újabb dohánylevél-raktárak épültek, a meglévő épületek tatarozásra kerültek, kikövezték az oda vezető kocsiutat. Helyreállították a hivatali kezelő lakását, léckerítés készült, emellett irodát, bizottsági szobát és őrszobát építettek, s kivakolták 3 raktár mennyezetét is. Az egyes munkálatokra – ahogyan korábban is – árlejtési hirdetményeket írtak ki. A hazai ipar támogatása érdekében előírás volt, hogy a munkát elnyert vállalkozó a felújítás során csak belföldön előállított építési anyagokat használhatott, a szállítandó ipari termékeket és a vasanyagokat pedig kizárólag belföldi gyárakból szerezhette be. Később, 1933 áprilisában kocsiút, betonjárdák, szélfogó üvegfalak kivitelezésére, illetve lakatos, üveges és mázolómunkák elvégzésére hirdettek versenytárgyalást.

A dohánybeváltó hivatal 1909-ben
(Forrás: Internet)

A vásárosnaményi dohánybeváltó több egykori vezetőjét és magas rangú tisztviselőjét ismerjük. 1877-ben Kohányi Róbertet nevezték ki vezetővé, ám 1880-ban áthelyezték Marosvásárhelyre. Maresch Emilről különösen sok információ maradt fent. A hivatal vezetőjeként számos alkalommal képviselte Vásárosnaményt és a dohánybeváltót hivatalos rendezvényen, így 1903. augusztus 30-án Nagykárolyban a piarista társház alapításának 178. évfordulóján is. Az eseményen részt vevő vendégek az új házfőnök lakosztályában találkoztak, majd „kis szíverősítőt véve az ebédlőbe vonultak. Az ebéd alatt a melyen fesztelen kedélyesség uralkodott számos pohárköszöntőt mondtak. A kitűnő hangulatban lefolyt ebéd délután 4 órakor ért véget.” Néhány héttel később, 1903. szeptember 20-án pedig munkatársa, Kőrössy Pál dohányjövedéki tiszt társaságában részt vett a Tiszaújlakon megrendezett Rákóczi-ünnepségen.

Maresch Emil és felesége támogatták a vitkai római katolikus egyházat, s 1909 áprilisában igen értékes tárgyakat ajándékoztak a templom részére. Adományoztak „egy kék selyem pluviálét (díszes papi palást – FKR) 100 korona, egy arany kelyhet 200 korona értékben, továbbá egy igen díszes fehér selyem baldochinumot és két magasan csipkézett gyönyörű albát (miseing – FKR).”

Az ő hivatali idejében, 1911 januárjában történt az a bűncselekmény, amikor egy Budai és egy Rác nevű gyermek közösen ellopott a dohánybeváltóból egy fegyvert, amelyet a vásárosnaményi csendőrök elkoboztak tőlük.

Az idő múlásával az ott dolgozóknak lehetőségük volt feljebb lépni a ranglétrán és ezzel arányosan nőtt a fizetésük is. 1911 júliusában Maresch Emilt a pénzügyminiszter a VIII. fizetési osztályba, 1918 tavaszán pedig a Vll. osztályba és dohánybeváltó felügyelővé nevezte ki. Munkatársát, Kőrössy Pál dohányjövedéki tisztet 1912 áprilisában a IX. fizetési osztályba és dohánybeváltó hivatali kezelővé, Marcs Andor vásárosnaményi lakost pedig hivatali gyakornokká nevezte ki.

Torma Ferenc 1907-ben a nagykállói dohánybeváltó hivatalnál kezdte a pályáját gyakornokként, 1926-ban került Vásárosnaményba, s élénken részt vett a település társadalmi életében. 1928-ban munkatársának mondhatta Veress Miklós dohánybeváltó főtisztet. De neki sem kellett sokat várnia az előléptetésre. 1932 júliusában a IX. fizetési osztályba került és kinevezték dohánybeváltó főtisztté, 1938 januárjában pedig a VIII. fizetési osztályba és dohánybeváltó felügyelővé. Munkatársát, Papp Imre ügyelőhelyettest a dohányjövedéki központ igazgatója 1938 augusztusában ideiglenesen szakaltisztté nevezte ki.

Torma Ferenc dohánybeváltó tiszt
(Forrás: Beregi Múzeum)

Gombita Sándor egykori vásárosnaményi lakos elbeszéléséből tudjuk, hogy a II. világháború előszeleként 1934-ben hadgyakorlatot tartottak a településen, és „a katonák a dohánybeváltóban voltak elszállásolva. Itt volt a laktanya akkor. A háború idején pedig a német hadseregnek a dohánybeváltóban volt a raktárbázisa.”

1945-ig a dohánybeváltó nemcsak begyűjtötte a dohányt, hanem fermentálta is, vagyis feldolgozta (érlelte, füllesztette), amelynek során kialakult annak sajátos zamata és élvezeti célra alkalmassá vált. Ez a folyamat februártól augusztusig tartott. Akkoriban a gépesítés minimális volt, az itt dolgozó több száz ember nehéz fizikai munkával, természetes úton végezte a fermentálást. 1945 előtt évente átlagosan 10-12 ezer mázsa dohányt dolgoztak fel.

A II. világháborút követően két fermentáló vállalat irányította a magyarországi dohánytermeltetést, valamint dolgozta fel a felvásárolt leveles dohányt. A keleti országrészben a NYIDOFER Rt. (Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat), az ország többi részén pedig a DDT (Duna-Tiszaközi Dohánybeváltó és Dohányfermentáló Gyár).

1945 után megszűnt a fermentálás a dohánybeváltóban, csak felvásárló- és tárolótelepként működött. Vásárosnaményba tehát „csak téli álomra érkezett vissza a fermentált dohány, itt raktározták, forgatták, hogy aztán útra keljen a szélrózsa minden irányába”– mesélte Katona Józsefné akkori csoportvezető. Az 1940-es évek végétől dolgozott a dohánybeváltóban, három évig válogatta a dohányt, majd megismerkedett a préseléssel is. Ezt követően kinevezték csoportvezetőnek, s ezzel milliós értékeket bíztak rá. Később párttitkári tisztséget is betöltött és országgyűlési képviselőként is tevékenykedett.

1947-ben több bűnügyben is el kellett járniuk a vásárosnaményi rendőröknek, amelyek közvetlen vagy közvetett módon a dohánybeváltóhoz kapcsolódtak. Márciusban ismeretlen tettesek után nyomoztak, akik eltulajdonítottak 3 mázsa dohányt a hivatal V. számú raktárából. Néhány hónappal később, júliusban pedig egy nem mindennapi esettel találkoztak a rend őrei. Szegedi Lajos vásárosnaményi postaaltiszt a rendőrség segítségét kérte Fehér Sándor dohánybeváltói őr ellen, akinek a lakásában lakott a gyermekeivel. A ház ura előzetes bejelentés nélkül hozzáfogott a saját lakása lebontásához azzal az indokkal, hogy Szegedi nem fizeti rendesen a lakbért. A háztulajdonost nem érdekelte, hogy bérlője hat gyermekével együtt az utcára kerülhet. A rendőrség közbelépésére Fehér Sándor abbahagyta a ház bontását, ám felesége folytatta férje munkáját, erőszakkal leszedte az ajtókat és az ablakokat. Az apa ekkor ismét a rendőrség segítségét kérte, s miután neki adtak igazat, a tulajdonos felesége kénytelen volt visszahelyezni a leszedett nyílászárókat. A furcsa házbontás ügye törvényszék elé került.

(folytatjuk)

Filepné Kiss Renáta

Keresés az oldalunkon

További blogbejegyzéseink

Virtuális kiállítás

Ízelítő eddig feltöltött kincseinkből:

Kövess Minket!

Beregi Múzeum Játéksarok

DSCN79953

Rólunk írták...

  • A Magyar-Kazah Baráti Társaság jelen lévő tagjai nevében örömmel jártuk végig a Tomcsányi-kastély és a Máthé-kúriát. Köszönjük a nyitvatartási időn kívüli vendéglátást és részletes tárlatvezetést. További sok sikert és mosolygós látogatót kívánunk!
    Varga Nándor elnök
  • Köszönöm, hogy itt lehettem újra és gyönyörködhettem a csodás beregi keresztszemes kézimunkákban, vaskályhákban, a képeken látott templomok szószékkoronáiban.
    Tisztelettel, Székely Judit
  • Nagyon tetszett a kiállítás és köszönjük szépen a szakszerű, komoly élményt jelentő tárlatvezetést.
  • Az első napok benyomása alapján úgy tűnik nagyon jó döntés volt a részünkről ellátogatni az ország keleti csücskébe. Kedves emberekkel, szívélyes fogadtatással találkoztunk. Itt a múzeumban is. Gratulálunk a kiállításokhoz. Valóban gazdag ízelítőt kaptunk a táj múltjáról. Köszönjük a tárlatvezetőnknek a kapott információkat és kedves kalauzolást.
    Morvai Marina
  • Nagyon, de nagyon tetszett a kiállítás. Máskor is jövök.
    ☺♥
  • Visszatekintés a múltra, régi emlékek, tárgyak megmentése, röviden, tömören. Egy nagyszerű kiállítást láthattunk, köszönjük a nagyszerű emléket, egy budapesti ifjú pár.
    Dominika és Krisztián
  • Kedves idegenvezetés, tartalmas tárlat.
    Győrffy Lajos, Kecskemét