Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharcban a mai Vásárosnamény egykori lakosai közül többen is aktív szerepet vállaltak. Blogbejegyzésünkben az ő – érdekes momentumokat sem nélkülöző – életüket mutatjuk be, hogy emlékük és tevékenységük ne merüljön feledésbe.

A korábban Szatmár vármegyéhez, s 1969 óta Vásárosnaményhoz tartozó Vitka szülöttei közül többen is harcoltak a szabadságharcban. Köztük a Doby testvérek is, akik egyike – s erre talán kevesen gondolnának – nő volt!

Az 1823-ban született Doby Zsuzsanna férjével, a szintén vitkai születésű Szabó Antallal együtt Bem József seregében harcolt. Részt vettek az 1848 decemberétől 1849 februárjáig tartó erdélyi hadjáratban, ahol mindketten súlyosan megsebesültek.

Doby Zsuzsanna öccse, Doby Antal királyi sótárnok – akiről a későbbiekben még lesz szó – nővére halála után maga, gyermekei és teljes rokonsága nevében gyászjelentést tett közzé, amely a korhű jellemzés miatt különösen érdekes.

Szövegéből testvére személyében annak a több ezer legendás hősnek az egyike tárul elénk, aki ha kellett, vérét és életét is feláldozta a magyar nép szabadságáért: „Az önfeláldozó hű nők közt csillagként ragyog boldog nővérem, ki az 1848-49-i politikai nagy földrengés alatt – mint hős honvéd vett részt, részint a hitvesi hűség, részint a hazaszeretet szent érzelmeitől ösztönöztetve.”

A gyászjelentésből fontos információkat tudhatunk meg nővére szabadságharcban való részvételével kapcsolatban: „A szelíd női kedélyt óriási akaraterő váltotta fel, első férje, Szabó Antal oldalán végig küzdötte Bem alatt az erdélyi nehéz hadjáratot. Férje Nagyszeben bevételénél, ő pedig Piskinél kapott súlyos sebet és a bukás után csak két hó múlva került szülőföldjére, Vitkába a brassói kórházból.”
Az is kiderül belőle, hogy a Brassóból Vitkáig tartó „óriási utat gyalog tette meg, elcsigázva, elrongyosodva került haza, hogy midőn megérkezett a falu népe alig ismert reá”. 79 éves korában, hosszas és kínos szenvedés után Petneházán hunyt el 1902. október 6-án, „amely napon a magyar nemzetre az aradi gyásznap szakadt”.

Az 1902. október 7-én Homonnán kelt gyászjelentésről több alkalommal is lehetett olvasni a korabeli újságokban. Így annak 1902. okt. 12-én a Nyírvidék nevű lapban való megjelenésekor, később pedig a Nyírvidék – Szabolcsi Hírlap 1934. október 3-ai számában is, amely arról tájékoztatta az olvasókat, hogy Rokosinyi Antal pénzügyi tanácsos átadta a gyászjelentést a ma is működő Jósa András Múzeum részére.

Doby Zsuzsanna és második férje 1872-ben

(Forrás: Internet)

Doby Zsuzsanna öccse, a korábban már említett Doby Antal szintén részt vett a szabadságharcban. Az 1826. október 8-án ugyancsak Vitkában született fiatalember először Vasvári Pál „Rákóczi-csapatában” toborzó őrmesterként tevékenykedett, ám gyenge szervezetét annyira megviselték az izgalmak és a rendszertelen életmód, hogy vérhányás lépett fel nála, s emiatt kórházba került.

Gyógyulása után nővére és sógora hiába kérte, hogy ne harcoljon, „Lehel-huszárként” ismét beállt katonának, s „mint őrmester végigküzdötte a szabadságharcot”. A világosi fegyverletétel után rokonai és ismerősei segítségével szülőföldjén bujdosott a császári hatalom elől. A környékbeli úri nők bőven ellátták munkával a gyenge szervezete miatt ifjú korában szabómesterséget tanult férfit. Később Tiszaújlakon telepedett le, ahol megbecsült szabómesterként dolgozott.

Egész életén át elkísérte olvasás iránti szeretete. Szinnyey József 14 kötetből álló, Magyar írók élete és munkái című művének II. kötetében azt olvashatjuk, hogy Doby Antal „Tiszaújlakon (Ugocsa vármegye) saját költségén könyvtárat állított fel, melyet Ugocsa, Szatmár és Bereg megyék néptanítói 14 [helyesen: 10] évig díjtalanul használtak". Komoly anyagi áldozatokkal fenntartott, 2600 kötetből álló kölcsönkönyvtárát az 1869-es tiszai árvíz elpusztította, házával és minden vagyonával együtt.

Ezt követően sószállító biztosnak állt. Viszonylagos nyugalmat biztosító állása lehetővé tette, hogy művelődéstörténeti, ipartörténeti és genealógiai (családkutatás) kutatásokat végezhessen. Perényi Zsigmond életrajza mellett a Podmaniczky, Lónyay és Szirmay családok történetét is megírta, amelyek „Mutatvány a szerző ily czímű munkájából: a magyarországi benszülött és beköltözött mágnás családok ismertetése” alcímmel füzetekben kerültek kiadásra. Emellett több folyóiratba és lapba írt cikkeket, többek között a Századok 1874-78. évfolyamaiba, a Történeti Tárba, Turulba, Történelmi Lapokba, Máramaros, Bereg, Bártfa és Vidékébe és a Magyar Iparosok Lapjába.

Az 1903-tól nyugdíjasként élt, ám idős korára szeme világát elveszítő egykori szabadságharcos 6 évvel élte túl nővérét. 82 éves korában, 1908-ban halt meg Homonnán.

Doby Antal aláírása báró vásárosnaményi Eötvös Lorándhoz írt levelében (1890)

(Forrás: Internet)

Jelentős politikai szerepet játszott az 1848-49-es szabadságharc idején a XIX. század közepének és második felének népszerű írója, humoristája, Lauka Gusztáv is. Az 1818. július 20-án szintén Vitkában született Lauka jómódú, de birtokkal nem rendelkező nemesi családban nőtt fel, édesapja a településen is birtokkal bíró Károlyi grófok uradalmának mérnöke volt.

Apja kívánságára a gazdatiszti pályára lépett, de mivel semmi kedvet nem érzett hozzá, elhanyagolta munkáját. Helyette inkább verseket és novellákat írt, s Pestre ment, ahol írói körökben egyre ismertebbé vált a neve.

Petőfi Sándort és Szendrei Júliát is jó barátjának mondhatta. Emlékiratából tudjuk, hogy ha a fiatalok bánatosak voltak, neki mondták el mi bántotta a szívüket. Bár az ő szívéhez is közel állt Szendrey Júlia, de mint tudjuk, Júlia – szülei tiltása ellenére – Petőfihez ment feleségül. Esküvőjükre ismeretségük után pontosan egy évvel, 1847. szeptember 8-án került sor az erdődi vártemplomban. A kora reggeli órákban minden ünnepélyesség nélkül lezajlott eseményen Lauka Gusztáv volt Petőfi Sándor tanúja. Az ifjú pár ezt követően szekérre ült és Koltóra utazott. Házasságukból a szabadságharc idején egy Zoltán nevű fiúgyermek született, s Petőfinek gondoskodnia kellett családja biztonságáról.

1847-ben Lauka a pozsonyi országgyűlés egyik jegyzője volt, a szabadságharc idején pedig 1848-ban pedig a honvédelmi bizottmány jegyzőjeként működött, s nem utolsó sorban Kossuth Lajos bizalmas főfutárja volt!

1848. július 1-jén jelent meg az utcákon az első magyar vicclap, a Charivari (Dongó), amely teljes mértékben az ő nevéhez köthető. 1849-ben Debrecenben a belügyminisztérium titkáraként dolgozott, megszervezett egy Szatmár, Ugocsa és Bereg vármegyékben portyázó csapatot, majd Riskó Ignác kormánybiztos helyettese volt.

A szabadságharc bukása után egy ideig bujdosott, majd hogy az üldözések ellen védve legyen egyik rokona, Kende Zsigmond Szatmár vármegye alispánja maga mellé vette titkárnak. Később Nagyváradon és Pesten dolgozott hivatalnokként.

Lauka Gusztáv 1853-ban

(Forrás: Internet)

1863 és 1882 között belügyminisztériumi sajtóreferensként működött, s e minőségében az üldözött íróknak sok kedvezményt nyújtott. 1876-ban egyike volt a Petőfi Társaság alapító tagjainak. 1879-ben ünnepelte negyven éves írói jubileumát, s írói érdemei elismeréséül I. Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király a Ferenc József-rendet adományozta neki.

1882. május 1-től az egykor a Magyar Királyság délvidéki vármegyéjében, Torontál megyében lévő, de ma Szerbia területén található Nagybecskereken találjuk, amelynek megvolt az oka. Korábbi belügyminisztériumi állásában ugyanis „lehetetlenné tette magát a javíthatatlan bohém.”

Történt ugyanis, hogy munkahelyén az egyik év végén megköszönte a szolgálatot és végkielégítést kért, amit meg is kapott. A következő év elején viszont meggondolta magát és visszatért dolgozni, később azonban ismét végkielégítést kért. Ekkor azonban Tisza Kálmán akkori belügyminiszter megharagudott rá, majd értésére adta, hogy kineveztette Torontál vármegye főispánja, Hertelendy József al-levéltárosává.

Bohém dolgait Nagybecskereken sem adta fel, például házaló szerb vándorárusoktól olcsón felvásárolta a portékáikat, amelyeket aztán ismerősei körében ritka történelmi emlékekként árult. De „csinálhatott akármit, senki sem neheztelt rá. Ő maga is tréfának vette az életet, […] minden komédia volt neki.” Állítólag „a gyomra volt mindene, nyolcvanéves korában sem hiányzott foga, könnyedén eltizóraizott két forintot is.” Nagybecskereken szerkesztője volt az ott megjelent Torontál nevű politikai napilapnak. Ötven éves írói jubileuma alkalmából, 1889. november 24-én Torontál és Bereg vármegyék tiszteletbeli főjegyzővé választották.

Lauka Gusztáv 1899-ben

(Forrás: Internet)

Idős korában Babinszki Katalin gondoskodott róla és feleségéről, neje halála után pedig feleségül vette gondozóját. Vitka szülötte 83 éves korában, 1902. augusztus 23-án hunyt el. Halála után özvegye nagyon nehezen tudott megélni a saját nyugdíjából, ezért napszámos munkát vállalt. Bár anyagi támogatásban részesítette a Magyar Írók Segélyegylete, sokat kellett nélkülöznie.

Megélhetési gondjainak enyhítése érdekében kénytelen volt eladni azt a kriptát, amelyben férje és annak első felesége nyugodott. Az ő és Somogyi József nagybecskereki ecetgyáros között létrejött szerződésben azonban kikötésre került, hogy őt is oda fogják temetni, illetve az oda temetett halottakat nem fogják zavarni az özvegy halála után sem.

A családi sírbolt ma is a nagybecskereki katolikus temetőben található. Emlékét megőrizve sírhelyét, és az egykori lakóházán 1970-ben elhelyezett emléktáblát minden évben megkoszorúzzák a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület tagjai.

(folytatjuk)

Filepné Kiss Renáta