Folytatjuk írásunkat, amelyben régi nyarak vásárosnaményi eseményeiről olvashatnak.
A 20. század fordulója után a nagyobb települések után a kisebbeket is elérte a „futball-láz”. Ennek hatására 1912 augusztusának második felében Vásárosnaményban is megalakult a helyi futball egylet. A Mátészalka nevű társadalmi hetilap akkori szerkesztői eképpen fejezték ki erről a véleményüket: „Úgy látszik, hogy a naményiak is kezdenek már falusi vegetálásukból modernebb életre ébredni”.
Az említett hetilap már nem volt ilyen szűk szavú a Mátészalkai Ifjúsági Futball Club és a Vásárosnaményi Futball Club között 1913. július 20-án lezajlott „futball versennyel” kapcsolatban. A nagyszámú közönség délután 3 órakor érkezett meg a helyszínre, majd megjelentek a mátészalkai futballisták is, akik fehér blúzt és fekete nadrágot viseltek. A naményi játékosok azonban késtek, s mivel egyre nőtt a nézők türelmetlensége „a mátészalkai ifjúság, hogy némileg kárpótolja a már elmaradni látszó versenyt, saját csapatát két részre osztva játszani kezdett”. Játékuknak a megeredő eső vetett véget, a nézők és a játékosok is elindultak hazafelé. A szakadó esőben aztán szekereken megérkeztek a vásárosnaményi játékosok, ennek hírére szépszámú közönség gyűlt ismét össze, amely lelkesedve nézte a mégis megtartott mérkőzést. Közben megállt az eső, s az első 10 perc után „Béress Laczi egy váratlan gólt rúgott be az ellenfél kapuján”, amelyet egy második követett. Ezután a naményi játékosok erőteljesebben kezdtek játszani, amelynek eredményeképpen be is repült a labda a mátészalkaiak kapujába. Több gól már nem született a mérkőzés során, így „lelkes éljenzés közepette hirdette ki Márkusz Dezső bíró az elért 2:1 eredményt”. Az 1910-es években működő futball csapatról nem, a későbbiről azonban maradt fent fotó az utókor számára.
Vásárosnamény futballcsapata az 1960-as évek elején
(Forrás: Beregi Múzeum)
1926. július 1-jén ünnepelte tanítói működésének huszonöt éves jubileumát Boruch Gyula gergelyi római katolikus tanító. Szűk körben ünnepelt, csupán tanító társai és azok családtagjai voltak jelen. Felkereste Gacsályi László a Beregi Általános Tanítóegyesület elnöke, Szilágyi Erzsébet gergelyi tanítónő, Gáll János vásárosnaményi és Csoknyay Bertalan gergelyi iskolaigazgató. A jubilánst, „ki még ennyi ünnepeltetésre sem várt, Csoknyay Bertalan melegséget sugárzó és könnyeket fakasztó szavakkal üdvözölte”. Azután Szilágyi Erzsébet tanítónő egy mezei virágból kötött csokrot nyújtott át az ünnepeltnek. Boruch Gyula meghatottan köszönte meg a baráti ünneplést.
Csoknyay Bertalan gergelyi iskolaigazgató és tanító
(Forrás: Beregi Múzeum)
A vásárosnaményi római katolikus egyház híveinek igen nagy volt az öröme 1930 augusztusában. A településen ugyanis nem volt önálló katolikus egyházközség, a hívek lelki gondozását a vitkai plébános látta el. A vásárosnaményi lelkészség 1926-ban történt megszervezése után a hívek megfelelő templomra vágytak, s ennek ügyét két helyi földbirtokos, Eötvös Sándor császári és királyi kamarás és fivére, Eötvös Tamás is a szívén viselte. Hétköznapokon ugyanis a bérházban lakó plébános egyik szobája szolgált kápolnaként, vasárnaponként pedig az állami elemi iskola egyik tantermében tartották meg a miséket. 1929-ben a naményi hívek adományaiból igen nagy összegért, 12.000 pengőért a lelkészség római katolikus templom és plébánia építésére a község legelőkelőbb helyén – a mai Rákóczi és Alkotmány út sarkán – 780 négyszögöl méretű (kb. 2800 m2) telket vásárolt. A négy utcára néző saroktelken aztán Székely Gyula, a Szatmári Egyházmegye apostoli kormányzója 30.000 pengő összegben plébániát építtetett a vásárosnaményi híveknek. Az épület lovag Ortutay Gyula vármegyebanki vezérigazgató, egyházi főgondnok vezetésével épült a mátészalkai plébánia méretei szerint. A plébánia utcai frontja egy 20 méteres szükségkápolnát foglalt magában, az udvari részen pedig a későbbi plébános lakása kapott helyet, három szobával, konyhával, kamrával, hallal és fürdőszobával ellátva.
A vásárosnaményi római katolikus kápolna és plébániahivatal
(Forrás: Internet)
A ma is álló épületet 1930. augusztus 9-én fedték be cseréppel és októberben már lakhatóvá is válhatott. A vásárosnaményi római katolikus egyházközség első plébánosa Kohányi István volt.
Kohányi István vásárosnaményi plébános
(Forrás: Beregi Múzeum)
A fenti eseményekkel egy időben a vitkai római katolikus egyház plébánosa Erdélyi Alajos volt, aki 1925 óta látta el a papi teendőket a településen. 1932 szeptemberének első hetében azonban halálos vízi baleset érte. A kellemes időjárást kihasználva „Vásárosnamény közelében a gondjaira bízott gyermekekkel fürödni ment a Tiszába”. Egy kisgyermeket felvett a vállára, s úgy ment a vízbe, de elkapta egy örvény. Utolsó erejével még a közeli homokzátonyra tudta dobni a gyermeket, azután elragadta a víz és elmerült. Holtteste csak később került felszínre.
Erdélyi Alajos vitkai plébános
(Forrás: Beregi Múzeum)
1938 júliusában is tragikus baleset történt, a helyszín azonban nem a Tisza folyó, hanem Braun Andor gazdasági gőztégla- és cserépgyára volt. A gyár egyik munkásának, a 15 éves Csatlós Pálnak elkapta a kezét a henger és valósággal ízekre tépte. A fiatal fiút eszméletlen állapotban szállították be a mátészalkai kórházba. Már-már úgy tűnt, hogy az orvosoknak sikerül megmenteni az életét, amikor vérmérgezés lépett fel, s két napi haláltusa után elhunyt. A szerencsétlenség ügyében a felelősség megállapítása végett vizsgálat indult.
1960 júniusától érdekes látványban lehetett része annak, aki a Vásárosnamény-Beregsurány közötti főúton közlekedett, az út mellett serényen kapált, netán egy Zetor traktort vezetett. Tricikli szelte az utat, amely fagylaltot árusított, de nemcsak gyerekek részére. Husovszki Bélánét, a vásárosnaményi földműves szövetkezet mozgóbolt-árusát „Csaroda határában egész csapatra való gyerek éljenzése fogadta”, s pár pillanat múlva már kattogott is a gömbszaggató kanál és „piroslott a fagylalt a pihekönnyű tölcsérek tetején”. Vásárosnaményban 11 árus adagolta akkor a fagylaltot, s közülük négyen háromkerekűre pattantak és nyakukba vették a járás tágas határát. Husovszkiné elmondása szerint naponta akár 700 gömb fagylaltot is kimért Beregsurányig.
Fagylaltárus triciklivel Gergelyiugornyán (1965)
(Forrás: Beregi Múzeum)
Filepné Kiss Renáta