„...varotam ez keszkenöt jo szivel” – Nagyecseden

Nem mindennapi helyszínen látható ismét a Beregi Múzeum gyűjteményéből összeállított kiállítás: a tavalyi évben a Sóstói Múzeumfaluban látott „...varotam ez keszkenöt jo szivel” című időszaki kiállítás ezúttal a nagyecsedi Református Templomban nyílt meg szeptember 16-án.

Elsőként Kovács Lajos, Nagyecsed város polgármestere köszöntötte a vendégeket, majd Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Értéktár Bizottság elnökeként és Filep Sándor Vásárosnamény polgármestereként és a megyei Értéktár Bizottság alelnökeként is üdvözölte az érdeklődőket. A református templom egyik házigazdája, Bogya-Kis Annamária személyes élményeit osztotta meg a keresztszemes hímzéssel kapcsolatban, Bogya-Kis Áron lelkész pedig bibliai idézettel erősítette meg a kétkezi munka feletti áldást.

Zoltán-Borzován Eszter, a Berey József Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és mint a kiállítás szorgalmazója és szervezője is köszönetét fejezte ki a megvalósításért, a helyszínért és persze a szebbnél-szebb hímzésekért.

A köszöntők után Varga János múzeumigazgató megnyitóbeszédében a beregi keresztszemes hímzés történetéről és a tárgytípusok funkcióiról, mint az emberélet fordulóinak kiegészítőiről adott elő, valamint az emberi történeteket és az asszonyi kéz sokszor verejtékes munkáját rejtő vászonfélékről, mint lenyomatokról is hallhattak a megjelentek.

A kiállítás megtekinthető a nagyecsedi Református Templomban (Rákóczi út 77.).

További képek a galériában

Keresés az oldalunkon

Kövess Minket!

Beregi Múzeum Játéksarok

DSCN8027

Rólunk írták...

  • A Magyar-Kazah Baráti Társaság jelen lévő tagjai nevében örömmel jártuk végig a Tomcsányi-kastély és a Máthé-kúriát. Köszönjük a nyitvatartási időn kívüli vendéglátást és részletes tárlatvezetést. További sok sikert és mosolygós látogatót kívánunk!
    Varga Nándor elnök
  • Köszönöm, hogy itt lehettem újra és gyönyörködhettem a csodás beregi keresztszemes kézimunkákban, vaskályhákban, a képeken látott templomok szószékkoronáiban.
    Tisztelettel, Székely Judit
  • Nagyon tetszett a kiállítás és köszönjük szépen a szakszerű, komoly élményt jelentő tárlatvezetést.
  • Az első napok benyomása alapján úgy tűnik nagyon jó döntés volt a részünkről ellátogatni az ország keleti csücskébe. Kedves emberekkel, szívélyes fogadtatással találkoztunk. Itt a múzeumban is. Gratulálunk a kiállításokhoz. Valóban gazdag ízelítőt kaptunk a táj múltjáról. Köszönjük a tárlatvezetőnknek a kapott információkat és kedves kalauzolást.
    Morvai Marina
  • Nagyon, de nagyon tetszett a kiállítás. Máskor is jövök.
    ☺♥
  • Visszatekintés a múltra, régi emlékek, tárgyak megmentése, röviden, tömören. Egy nagyszerű kiállítást láthattunk, köszönjük a nagyszerű emléket, egy budapesti ifjú pár.
    Dominika és Krisztián
  • Kedves idegenvezetés, tartalmas tárlat.
    Győrffy Lajos, Kecskemét