Február 6-ai programunkból rögtön kettő lett, hiszen kiállítást nyitottunk és kiállítást zártunk.
A kisvárdai művésztanár, Szabados István a vásárosnaményi fafaragótábor évtizedek óta visszatérő alkotója fafaragóként, de az ezredforduló környékén a vésőket és késeket nemegyszer tustollra váltotta, és grafikusként – csak úgy, pihenésképpen – örökítette meg városunk jellegzetes épületeit, utcarészleteit vagy grafikai montázsként fogalmazta meg például a „Bereg”-et.
Nemes gesztusként, önzetlen felajánlásként most ezeket a tusrajzokat a Beregi Múzeumnak adományozta, így adódott az alkalom, hogy Tus gesztus címmel egy kiállítással egybekötött ajándékozás keretében meséljen pályaválasztásáról, alkotói munkájáról, világszemléletéről és rajzairól.
A grafikák nyitvatartási időben megtekinthetők a Beregi Múzeumban.
A Hímzés (szak)körbe' című időszaki kiállításunk tavaly nyár óta várta az alkalmat, hogy megnyíljon, azonban a múlt évi Múzeumok Éjszakáját, így a megnyitást, az időjárás kétszer is meghiúsította.
De a Beregi Múzeum hímzőszakkörének alkotásai és az alkotók már nem tudtak tovább várni, mert – ahogy előadásában Vargáné Hegedűs Eszter szakkörvezető elmondta – ezek a beregi keresztszemes hímzéssel díszített tárgyak élnek: nem a kiállító vitrinnek készültek, hanem hogy a mindennapok részei legyenek válltáskaként, táblagép- vagy telefontokként, kötényként, neszeszerként és egyéb használati tárgyként.
Szóval most jött el az ideje, hogy miután a nagyközönség látta a kiállítást és hallotta az előadást, a hímzett textilek kilépjenek az üveg mögül és folytassák, beteljesítsék azt a feladatot, amire az alkotó szánta őket és egyúttal a hagyományos beregi hímzéstechnikát tovább éltessék.
További fotók a galériában a képekre kattintva...
Szöveg és fotók:
Szász Csaba